Három SICIS projekt versenye
Történt, hogy az elmúlt héten egyszerre három remek SICIS projekt képanyaga érkezett meg a postaládámba. Néztem az egyes PDF file-okat és nem győztem kapkodni a fejem. Az egyik láttán felnevettem, a másik medöbbentett, a harmadik csupán csak lenyűgözött. Azután arra gondoltam, hogy játékra hívlak titeket és csak részleteiben mutatom meg a munkákat, hogy az alapján kinek melyik tetszik a legjobban. Ezek voltak a képek:
Eredményhirdetés
Rengeteg like és megannyi komment mellett még meg is osztottátok a fenti SICIS projekt galériát, aminek nagyon örültem. Magánemberek és tervezők mellett kivitelezők és burkolók is letették voksukat, sőt voltak, akik nagyon lelkesen kommentálták a választásuk okát. De nem csigázlak tovább, lássuk a végeredményt!
De előtte még el kell mondjam, hogy már a szavazás elején meglódult a természeti kép, de még erősen tartotta magát a párduc és az arany motívum is. Azután pedig egy komoly rivalizálás kezdődött a második és harmadik kép között. Érvelések is elhangzottak és ezek közül hadd idézzem Valiskó Ágnest:
Sicis mozaikburkolatok. Mivel választani lehet, én a 3. dokumentációját szeretném leginkább látni, mert ez a legkomplexebb, tervezői szemmel a legérdekesebb, leghasznosabb. (A dzsungeles kép méretét tekintve is kisebb, hiába nagyon részletes, ráadásul sík felület. A párducos kis hobbifeladatnak tűnik a többihez képest.) A 3. hatalmas, ívben forduló felületet burkol, a mozaik darabjait sugár irányban kellett elhelyezni, a finom szétszóródást gondosan megtervezni. És van még a mennyezeten is finom mozaikbetét +padlóburkolat…
Nagyon szép gondolatok és ennek ismeretében átnyújtom nektek a végeredményt torta formában:
Három SICIS projekt szavazás végeredmény
A győztes SICIS projekt
Azzal, hogy a szavazatok több, mint felét a természeti kép zöldjei seperték be, a játék győztese a Regenwald Project lett. A linkre kattintva a teljes PDF elérhetővé válik, amelyet le is tölthetsz a gépedre!
Gratulálok mindenkinek, aki úgy érezte, hogy ez a neki legkedvesebb alkotás a három SICIS projekt közül! Biztos vagyok benne, hogy a Németországban élő család örömmel gyönyörködik majd egész évben ebben a varázslatos és megunhatatlan erdei képben, amely számomra nagyon hívogató!
SICIS projekt: Regenwald
A második helyezett
Ahogy említettem, az arany mozaik kép rengeteg embert megmozgatott, de sajnos nem eleget ahhoz, hogy az legyen a győztes. Mint épület is „csak” a világ második legmagasabbjában található a J Hotel – Shanghai Tower, amelynek publikus tereit díszíti a SICIS.
Ez a projekt tényleg összetett. Van benne egy majd’ 30 méter hosszú íves közlekedő fala ősi kínai lovasokkal és egy másik ahol a teljes márvány padlót arany mozaik szövi át. Erre – a lifteknél – találhatók az ominózus arany borítású „dobozok”, de nyílnak még Art Couture művészi mozaik borítású ajtók és mosdók, ahol a mozaik mellett a Vetrite laminált üveg is felhasználásra került!
A bronzérmes SICIS projekt
Végül, de nem utolsó sorban szeretném bemutatni nektek a „Fekete párduc Baráti Kör” vidám gyűlését! A Photobook Elephant & Parrots projekt egy nagyon kedves grafika megvalósítása a SICIS által.
Számtalan híres festmény és kortárs alkotás – akár magyarországi! – feldolgozásán túl, azt gondolom, hogy ez a mű megint csak minket igazol. Azokat, akik bátrak, mernek nevetni és jókedvűnek lenni és ezt nem rejtik el, hanem megmutatják. Ilyen ez az amerikai család is.
Zárszó
Vegyük észre, hogy mindhárom referencia munka más-más témában és környezetben, de művészi mozaik vágási technikával készült el. Ez a finomság és a töretlen hűség a tradicionális művészeti alapokhoz emeli a SICIS-t a világ vezető művészeti vállalatai közé.
Most, hogy letöltötted a PDF-eket, melyikre szavaznál? Változott a véleményed? Írd meg az alábbi rövid űrlap kitöltésével!
Vélemény, hozzászólás?